La Femme Blog - Ruhaválasztás lélektana - La Femme Esküvői Ruhaszalon
Nem múlhat el úgy a 2017, hogy ne osztanánk meg a Menyasszonyainkkal közös emlékeket!

Olyan hirtelen véget ért az év, mire feleszméltünk a munkából december lett.

Jó, hogy néha a kezünk ügyében volt a telefon, mert így megörökíthettük az utolsó
ruhapróbaörömét, a megnyugvást adó első pillantást a tükörben, és azt a felszabadultság érzést, amit csak egy tökéletes ruha képes megadni.

Szeretnénk köszönetet mondani egy általunk készített 3 perces kisfilmmel gyönyörű Menyasszonyainknak, hogy ránk bízták életük legkülönlegesebb ruháját.

Köszönjük, hogy megosztottátok velünk a készülődés varázslatos hangulatát, részesei lehettünk a nagy rátalálás pillanatainak, az öröm könnyeknek és a boldog öleléseknek. Látva a Vőlegények első pillantását kimondhatatlanul jó érzés, hogy valóra válhatott az álom, amivel hozzánk érkeztetek.

Szeretettel, Vera és a Lafemme szalon csapata
La femme kezdetek - Amikor nem találsz rá az igazira
Sokszor kérdezik a Menyasszonyaim, miért döntöttem úgy, hogy megnyitom a La femme szalont?
Honnan jött az ötlet, hogy
esküvői ruhákkal szeretnék foglalkozni?

Néhány mondatban el szoktam mesélni, hogy a saját esküvői ruha keresésem története indított el ebben a csodálatos szakmában. De nem pozitív élményként, sokkal inkább tanulságként emlékszem rá vissza.

Ezen a képen én vagyok több mint 10 évvel ezelőtt.
A ruha, ami a legszebbet hozza elő belőled
Egy szakmabeli hogyan választana magának esküvői ruhát? - Levél a fiókunkból
Te kiket hoznál magaddal az első ruhapróbára?

esküvői ruha, menyasszonyi ruha Debrecen - La femme esküvői ruha szalon

esküvői ruha kölcsönzés és vásárlás La femme szalon Debrecen

különleges menyasszonyi ruhák, prémium méretreigazítás

Kapcsolat


hello@lafemmeszalon.hu

4025 Debrecen Piac u. 81./1.

Telefon: + 36 30 2516518


Felhasználási feltételek
Adatvédelmi Nyilatkozat

Média megjelenések

Viasat3
Fórum Debrecen
Alföld TV
Esküvői Trend Magazin
Esküvői Divat Magazin
Magyar Esküvő
Weboldalunk a jobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie) használ. A Weboldal használatával Ön beleegyezik az ilyen adatfájlok fogadásába és elfogadja az adat és süti - kezelésre vonatkozó irányelveket. Tovább olvasom >>